Rólam
Koppányi Rita vagyok, online vállalkozástámogató, virtuális asszisztens és a Yourmentor alapítója.
Küldetésem, hogy minden tapasztalatomat és erősségemet felhasználva segítsem a hazai vállalkozók és szervezetek mindennapi működését.
Hiszem, hogy a siker kulcsa nemcsak a kemény munka, hanem a tudatos szervezettség és a delegálás.
Ebben nyújtok támogatást – rendszert és nyugalmat viszek az Ügyfeleim vállalkozásaiba, hogy ők arra fókuszálhassanak, ami igazán fontos számukra.
A virtuális asszisztenciához és vállalkozástámogatáshoz vezető utam a Károli Gáspár Református Egyetemen indult, ahol személyügyi közgazdász asszisztensként végeztem. Ezt követően a Wekerle Sándor Nemzetközi Egyetemen szereztem Emberi erőforrások alapszakos diplomát, karriertanácsadás és coaching specializáción.
Tanulmányaim során és után egy komplex HR szolgáltató cégnél dolgoztam, ahol több mint 7 év szakmai tapasztalatot szereztem.
Dolgoztam HR adminisztrátorként, szervezőként, projektvezetőként és csoportvezetőként is – ez a sokrétű háttér adja a Yourmentor szakmai alapját.
Ma virtuális asszisztensként és vállalkozástámogatóként azon dolgozom, hogy ügyfeleim hatékonyabban működtessék online vállalkozásukat, rendszert vigyenek a napi adminisztrációba és több idejük maradjon arra, amiben igazán jók.
Legyen szó ügyfélkezelésről, adminisztrációról, HR feladatokról, számlázásról vagy tartalomgyártási támogatásról, a célom mindig ugyanaz: megoldani, online.
A Yourmentor elindításában nagy szerepet játszott Szabó Ágnes, a Virtuális Irodaház tulajdonosa, akinek képzésén keresztül rátaláltam az új utamra és az önmegvalósítás lehetőségére.
Azóta hiszem, hogy a virtuális asszisztencia nem csupán adminisztráció – hanem partnerség, bizalom és fejlődés.
